A pecsétviaszgombát
(Ganoderma lucidum) több mint 2000 éve ismerik és hasz-nálják Kínában.
A gomba készítményeit
Kínában és Japánban gyógyszerként forgalmazzák, Kíná-ban az egészségbiztosítási
rendszer gyógyszerspektrumának egyik fontos eleme, az USA-ban, pedig az
egyébként igen szigorú Food and Drug Aministration (Élelmi-szer és
Gyógyszerügyi Hivatal) a pecsétviaszgomba felhasználását engedélyezte, és
felvette a forgalomba hozható táplálék-kiegészítők listájára.
A kínai adatok
szerint kiterjedten és kúraszerűen alkalmazzák az általánosan lerom-lott
egészségi állapot és az immunrendszer működésének javítására, kiemelt jelentősége
van a gyomor-, a vastagbél-, a máj és a hasnyálmirigyrák kiegészítő kezelésében
és a kemoterápia mellékhatásainak ellensúlyozásában.
A gomba hatására
vonatkozóan már hazai tapasztalattal is rendelkezünk.
2003 októberében
egy súlyos állapotú férfi Budapesten, próbaképpen megkísérelte a Kínában 2000
éve alkalmazott pecsétviaszgomba spórájának alkalmazását kemo-terápiás kezelés
mellékhatásának csökkentésére, a vérkép WBC, RBC, HGB, HTC értékeinek
stabilizálására, ill. megőrzésére
A pecsétviaszgomba
spóra, mint természetes kemoterápiás kiegészítő termék fel-használási
lehetőségére nemzetközi irodalmi forrásokban bukkant rá, és először 2
hónapig használta, majd folyamatosan 3 havi adagokat vásárolt és szedett
2003-tól 2005-ig.
A beteg előrehaladott
hasnyálmirigy-rák miatt szorult kemoterápiás kezelésre. Az alkalmazott
kemoterápia már az első kezelés után a fehérvérsejtszám drasztikus
csökkenéséhez és a csontvelőműködés megrendüléséhez vezetett, melynek
keze-lésére Neupogen-t kapott.
A pecsétviaszgomba spóra egy heti szedése után
a beteg WBC, RBC, HGB értékei
rendeződtek,
és az azt követő súlyos és különösen gyakori kemoterápiás kezelés ellenére
labor értékei stabilak maradtak.
A gomba
botanikai jellemzése, gyógyításra felhasznált részei
A gomba gyorsan növekedő, 5-30 cm
átmérőjű, a tönkhöz aszim-metrikusan illeszkedő, 1-3 cm
vastagságú kalapot fejlesztő. A kalap alakja a lótuszlevélre emlékeztet. A
talajon, korhadó fatönkökön, de fatörzsön egyaránt ki-fejlődik, kalapjának
felülete lakkszerű, élénk vörösesbarna vagy vöröses-narancs színű, gyakran
fénylő, amire a gomba tudományos neve is utal (lucidum). A tönk
feketésbarna. Az
egész gomba még frissen, fiatalon is parafaszerű, később fa ke-ménységű,
spórái barnák, oválisak, alapjuknál szélesen, csúcsuknál keskenyedően
kerekdedek. A spórafal többrétegű, kemény.
A gomba
felhasználásának története és tradíciói
Kínában mintegy 2000 éve ismerik, és gyógyhatásáért
hasznosítják. Hikino (1991) a "Tradicionális gyógyászat modern
értékelése" című átfogó munkájában a pecsét-viaszgomba
jelentőségét a ginzengével (Panaxginseng; C. A. Meyer)
tartja egyen-értékűnek, esetenként még nagyobb jelentőségűnek
is.
Az ősi kínai tradicionális gyógyászat a
gombát elsősorban mellkasi panaszok ke-zelésére, a szellemi teljesítmény
fokozására, feledékenység enyhítésére, az agilitás növelésére és az
életerő, valamint élet meghosszabbítására használta. A jelenlegi kínai
tradicionális gyógyászat a korábbi indikációs területet bővítette, s azt
újabb terápiás területekkel egészítette ki. Így a Ganoderma készítményeit
jelenleg ideges panaszok esetén, a betegségben legyengült szervezet
erősítésére, álmatlanság, ét-vágytalanság, krónikus hepatitisz, magas
vérkoleszterin-szint esetén, gombamérge-zések esetén (antidótumként), krónikus
szívbetegség, magas vérnyomás, kimerült-ség, valamint rákos megbetegedések kezelésére
alkalmazzák.
A
pecsétviaszgomba biológiailag aktív anyagai
Annak ellenére,
hogy a pecsétviaszgomba gyógyító erejét több mint 2000 éve hasznosítja az
emberiség, arról, hogy milyen biológiailag aktív anyagok okoz-hatják ezt a
gyógyhatást, sokáig nagyon keveset, szinte semmit sem tudtunk.A biológiai
hatásért felelős anyagok megismerése csak a múlt század 60-as évei-ben
kezdődött meg, majd gyorsult fel. Ebben nagy szerepet játszott az, hogy a
gom-bából izolált vegyületek biológiai aktivitását in vitro körülmények
között, tudomá-nyos eszközökkel is bizonyítani lehetett. A biológiailag aktív
anyagok kimutatására irányuló többszáz tudományos munka alapján a gomba,
illetve annak spórája három jól definiálható nagyobb hatóanyagcsoport egyes
képviselőit ill. egyébértékes kom-ponenseket is tartalmaz, melyek a
következők:
Poliszacharidok
Az emberi szervezet
működésében alapvető szerepet játszanak a különböző szén-hidrátok:
a monoszacharidok és a belőlük felépülő poliszacharidok, valamint a szénhidrátokból
és fehérjékből álló összetett vegyületek. Ez utóbbiak a természet-ben igen
elterjedtek, biológiai jelentőségük, hogy gyakran immunspecifikus hatást
fejtenek ki. Változatos szerkezetű antitumor poliszacharidok jellemzik a Gano-derma
lucidum-ot, mint pl.: -glikán, glikuronoglikán, mannoglikán és más aktív
heteroglikánok mellett találhatók még benne poliszacharidprotein komplexek (ún.
proteoglikánok) is. Ez utóbbiakat kivonva és tisztított állapotban gyógyászati
cé-lokra használják. A ganoderán egy immunmoduláns hatású -glikán, mely
nagyrészt cukorrészből és mintegy 4%-ban proteinből áll.
A ganoderán-A,
fő alapegysége egy neutrális poliszacharid, melyben a galaktóz, a glükóz
és a ramnóz 10:7:4 arányban oszlik meg. A ganoderán-B alapvetően egy
glükán, mely kis mennyiségben mannózt és hexuronsavakat is tartalmaz.
Acetil-csoportok, valamint peptid oldalláncok jelenlétéről is beszámoltak
(1. ábra). A ganoderán-C neutrális poliszacharid részből (glükóz:
galaktóz, 24:1), továbbá peptid-csoportból áll.
Elsősorban
ezek a poliszacharidok játszanak szerepet a gomba immunrendszert erő-sítő
hatásában, ami a rákos megbetegedések kemoterápiás kezelése során fellépő
mellékhatások enyhítésében is döntő szerepet játszhat.
Nukleotidok
Más gombákhoz
hasonlóan a pecsétviaszgomba is tartalmaz adenozint (2.ábra), 5'-GMP-t, 5'-XMP-t,
RNS-t, melyek az íz kialakításában is jelentősek.
A gomba vizes alkoholos
kivonatában jelenlevő adenozin, guanozin és 5'-deoxi-
5'metilszulfinil-adenozin
PAF-antagonista, trombózist megelőző hatását nem-régiben igazolták.
Aminosavak,
fehérjék
A gomba
termőtestében kimutattak szabad aminosavakat, oldható fehérjét és egy ún.
ling zhi-8 (LZ-8) immunmoduláns hatású proteint. Ez utóbbi teljes aminosav-szekvenciáját
megállapították: 110 aminosav alkotja, acetilált aminosavvéggel. Aminosavsorrendje
és feltételezhető másodlagos szerkezete alapján az immun-globulinhoz
hasonlít.
Terpenoidok
A terpenoidok
bioszintézise acetil-CoA prekurzorból indul ki, mevalonsav és IPP
intermediereken keresztül épülnek fel a C5 alapegységekből álló vegyületek.
Egyik létfontosságú csoportjuk a C30 szerkezetű triterpenoidok, melyek
közül a gomba mintegy 140-et tartalmaz. Ezek többsége kesernyés ízű, a legtöbb
típust a spórában mutatták ki. A nagymértékben oxidált, lanosztán szerkezetű
triterpének közül a leg-ismertebbek a ganoderma sav (A, B, C1 és C2), a
ganosporin sav (csak a spórák-ban), a lucidénsav-A és a lucidon-A. A ganoderma sav
közvetlen szerepet játszik az allergiás tünetek enyhítésében, ami a gyulladási folyamatok
kialakulásának gátlásá-ban, illetve hisztamin felszabadításban mutatható ki.
A szteroidok, azon
belül a szterolok csoportjába sorolható a gombában jelenlevő ergoszterol,
mely a D2 vitamin biológiai prekurzora. E vegyület agombák sejtfalá-nak
komponense, a Ganoderma lucidum esetében mintegy 0,3-0,4 %-ban mutat-ható
ki. Nemrég a ganodeszteront is izolálták.
Egyéb biológiailag
aktív anyagok
A gomba egyéb
biológiailag aktív anyagai közül említést érdemelnek a lektinek, a germánium,
az olajsav és a cerebrozidok.
A
pecsétviaszgomba felhasználása az egészségi állapot fenntartására, javítására
A pecsétviaszgomba
egyik legnagyobb értéke immunrendszer-erősítő hatásában rejlik, amely
közvetve, vagy közvetlenül egész szervezetre, annak egészségi álla-potára
hatással van. Ebből adódóan kiválóan felhasználható erőnléti állapot
fenn-tartására, a betegség fellépésének megelőzésére, de kevésbé
javallhatóegy-egy konkrét megbetegedés kezelésére.
A modern európai
gyógyászatban az ilyen típusú anyagokat az "adaptogén"hatással rendelkező
szerek csoportjába sorolják. Ezek az anyagok ugyanis bizonyíthatóan
elősegítik, hogy szervezetünk megfelelően felkészüljön pl. váratlan
stresszhatások fogadására, illetve azok kedvezőtlen hatásának kivédésére,
enyhítésére. Ilyen stresszhatások lehetnek a hőmérséklet, fizikai
sérülések, szervezet fizikai túlterhe-lése, toxikus anyagok, sugárzások,
fertőzések, pszichológiai eredetű nyomás. A pe-csétviaszgomba
rendszeres fogyasztása elősegíti, hogy a szervezet mielőbb alkal-mazkodjon
a fokozott terhelést jelentő feltételekhez, s mielőbb visszanyerje
koráb-bi normális, kiegyensúlyozott állapotát.
A
pecsétviaszgombából előállított készítmények rendszeres fogyasztásaezen
felül az immunrendszer működését is jelentősen javítja, immunmodulátorként
hat, azaz szabályozza és aktiválja immunrendszerünket. Az immunrendszer egyik
fontos feladata, hogy észlelje a korokozók, vírusok, baktériumok és más mikroszervezetek
támadását. Az immunrendszer normális működése esetén képes ezekre a támadá-sokra
reagálni még mielőtt szervezetünk károsodna. Amennyiben az immunrend-szer
működése nem megfelelő, a vírusok, baktériumok, paraziták és gombák
köny-nyen elszaporodhatnak és megjelenhetnek a betegség tünetei. Ezekben az
esetekben már csak a drasztikus hatású antibiotikumok, vírus- és gombaellenes
szerek alkal-mazása jelentheti a megoldást.
Ilyenkor azonban
már a gyógyszerek jól ismert mellékhatásaira is számítani kell.
A
gomba-készítmények rendszeres fogyasztásával ez a veszély elkerülhető.A pe-csétviaszgombából
előállított készítmények kiválóan felhasználhatók a onkoterá-piában
alkalmazott besugárzás, illetve kemoterápiás kezelések mellékhatásainak
enyhítésére, esetleg megszüntetésére.A pecsétviaszgombából előállított
készítmé-nyek különleges stresszvédő hatása hozzájárul az
emlékezőképesség javításához, a feszültségek oldásához, illetve a
koncentráló-képesség fokozásához. Természetesen ez a hatás nem jelentkezik, ha
a tüneteket olyan maradandó szervi elváltozások okozzák, mint például az Alzheimer-kór
következményeként fellépő memória-zavar.
A
pecsétviaszgomba jelentősége különböző megbetegedések kezelésében
A pecsétviaszgombát
évszázadokon keresztül számos, sokszor igenkülönböző eredetű és
jellegű megbetegedések kezelésére használták. Úgy vélték, hogy csak-nem
minden megbetegedés kezelésére alkalmas.
Ezt a tévhitet
nyilvánvalóan nem szabad fenntartani, még ha néhány termékgyártó ebben érdekelt
is. A tudományos vizsgálatok ugyanis egyértelműen bizonyítják, hogy a
pecsétviaszgomba tényleges értéke igazából nem egy-egy konkrét betegség
gyógyításában rejlik, hanem abban, hogy normalizálja a szervezet általános
műkö-dését, erősíti az immunrendszert és ennek révén közvetetten
hozzájárul a kóros állapotok javulásához, esetleg annak megszüntetéséhez is.
A továbbiakban
azokat a fontosabb terápiás területeket soroljuk fel, amelyekben a
gombakészítmények hatékonyságát a tapasztalati megfigyelések mellett klinikai
vizsgálatokkal is alátámasztották. Ezek a klinikai vizsgálatok elsősorban
távol-keleti intézményekben folytak. Az eredmények értelmezésénél azonban
tekintettel kell lenni arra, hogy a távol-keleten alkalmazott vizsgálati metodika
az Európában elfogatott standardoktól nagymértékben különbözik, így az
eredmények további megerősítésére minden bizonnyal szükség lesz.
Alkalmazása szív
és érrendszeri megbetegedések kezelésére
A tradicionális
gyógyászatban a pecsétviaszgombát évszázadokon keresztül kar-diotonikus
gyógyszerként alkalmazták, rendszeresen felírták azoknak, akik szív-elégtelenségre
utaló mellkasi fájdalommal, fokozott fáradékonyságra utaló tüne-tekkel
jelentkeztek, vagy a szokottnál nagyobb stressz-hatásnak voltak kitéve,
esetleg konkrét
vérkeringési problémákkal küszködtek. Ezeket a tapasztalati ada-tokat
támasztották alá kínai és japán kutatók eredményei, akik megállapították, hogy
a pecsétviaszgomba alkalmazása javítja a vérkeringést és fokozza a szívizom
oxigénfelvételét. A
hatásért felelős anyagként a triterpén struktúrával rendelkező
ganoderma savat és
származékait jelölték meg. Ezen hatóanyagok vérnyomás- és
koleszterinszintet
csökkentő, valamint trombocita aggregáció-gátló hatását farma-kológiai
vizsgálatokkal is igazolták (McKenna és munkatársai, 2002).A fenti meg-figyeléseket,
majd a farmakológiai vizsgálati eredményeket klinikai tapasztalatok is
alátámasztják.
Koronária
megbetegedésben szenvedő 92 beteget vizsgálva Kínában a 20%-os kon-centrációjú
gombaszirup hatására a betegek mintegy 50%-nál az alvóképesség és étvágy
javulását, a légszomj enyhülését, és 72 %-nál a mellkasi fájdalmak megszű-nését
tapasztalták.
Hiperlipidémia
esetén a gombaszirup fogyasztása után a vér koleszterinszintje a betegek több
mint 90 %-ánál csökkent. A koszorúér megbetegedésének kezelésére eredményesnek
bizonyult a gomba alkoholos kivonata: 39 beteg közül 18 meg-gyógyult, 17
állapota javult és csupán négy beteg állapota maradt változatlan (Dharmananda
és munkatársai, 1986).
Artériás
érelmeszesedésben (atheroszklerózisban) szenvedő betegek vizsgálata
alapján arra az eredményre jutottak, hogy a 14 napig tartó, napi 1000 mg dózisú
vizes gomba extraktummal való kezelés hatására a vérlemezek aggregációja
jelentősen csökkent. Ezzel egyidejűleg mérséklődött a kialakult vérrögök
nagysága és tömege (Tao és Feng, 1990).
Magas vérnyomásban
szenvedő 54 beteg esetében (akik nem reagáltak a captopril és normodipin
kezelésre) bizonyították, hogy a gomba extraktum 14 napos alkal-mazást
követően már szignifikánsan, mintegy 82,5%-kal javítja a betegek állapotát
(Jin és munkatársai, 1996).
53 súlyos,
középsúlyos magas vérnyomás megbetegedésben (hipertóniában) sze-nvedő és a
normális vérnyomású vizsgálati alanyoknak 6 hónapon keresztül a gom-ba
extraktumból előállított tablettákkal kezeltek. Megállapították, hogy a
kezelés elsősorban a súlyos magas vérnyomás megbetegedésben szenvedő
12 beteg ese-tében volt hatékony. A középsúlyos hipertóniás betegeknél és s
normális vérnyo mású vizsgálati alanyoknál lényegesebb változást nem
tapasztaltak, de mellékha-tások sem léptek fel. A hipertóniás betegek esetében
a szisztolés vérnyomás 57,5 % -al, a diasztolés 60,0 %-kal (Kanmatsuse és
munkatársai, 1985) csökkent.
Alkalmazása
hepatitisz kezelésére
A klinikai
vizsgálatok során vírusos hepatitiszben szenvedő 50 krónikus beteg és 50
egészséges személy összehasonlító vizsgálatát végezték el. Megállapították,
hogy azoknál a betegeknél, akik 60 napon keresztül gombaporból készítettek
teát, illetve C-vitamin, adenozin-trifoszfát (ATP) és koenzim-A (CoA) keveréket
fo-gyasztottak a normális fiziológiai állapot helyreállt (Liu, 1999).
Alkalmazása emésztési
zavarok megszüntetésére
A gombakészítmények
fogyasztása csökkenti a gyomorsav mennyiségét, melynek túlzott felhalmozódása a
gyomor és emésztőszervi fekély kialakulását segítheti elő. A gomba
fogyasztása szabályozza a bélműködést és alkalmas a székrekedés, illetve
az emésztőrendszerben fellépő gyulladásos folyamatok kialakulásának megelőzé-sére
(Sing, 2003).
Asztmatikus
megbetegedések kezelése
A pecsétviaszgomba
készítményeit eredményesen felhasználták asztma, krónikus légcsőhurut,
illetve allergiás tünetek enyhítésére. Ebben a gomba immunrendszer-erősítő,
valamint gyulladáscsökkentő hatása játszhat szerepet.
Felhasználható az
erős dohányosok krónikus köhögési rohamainak enyhítésében
azzal is, hogy
elősegíti a légcső nyálkahártyájának regenerálódását (Sing, 2003).
Alkalmazása
cukorbetegség kezelésére
A cukorbetegség oka
a vércukorszint nem kielégítő szabályozása. A betegség két
alaptípusa
különböztethető meg. Az I. típusba azok a betegek tartoznak, akiknél nem
elégséges a pankreászban termelt inzulin mennyisége, ami a vércukorszint
elégtelen szabályozását eredményezi. A II. típusba azok az elsősorban
idősebb betegek tartoznak, akiknél az inzulinszint főként az elhízás vagy
a túlzott sovány-ság miatt, esetleg a megfelelő mozgás hiányában instabil.
Az inzulinszint beállítása, akár inzulin injekció formájában, akár orális antidiabetikumokkal
történik, nem mentes a mellékhatásoktól.
A pecsétviaszgombából előállított
készítmények ugyanakkor alkalmasak a vér-cukorszint szabályozására, különösen a
II. típusba tartozó betegek esetében. A kli-nikai vizsgálatokban bizonyították,
hogy két hónap alatt a gombaporból előállított extraktum hatására a
cukorbetegségben szenvedők vércukorszintje jelentősen csök-kent és a
folyamatosan adagolt inzulin hatásával bizonyult egyenértékűnek (Teow,
1995).
Alkalmazása a
rák kemoterápiájában: az immunrendszer erősítése
A pecsétviaszgomba
rákos megbetegedésekben történő eredményes alkalma-zásáról
elsőként Japán kutatók számoltak be. Ikekawa és munkatársai már 1968-ban
leírták, hogy farmakológiai vizsgálatok során azt tapasztalták, hogy a pecsét-viaszgomba
folyékony extraktuma gátolja az egérbe transzplantált szarkóma sejtek
növekedését. Számos további vizsgálat, eltérő életkorú kísérleti
állatokon, külön-böző állatfajokon, különböző tumorféleségek esetében
alátámasztotta ezt a hatást. Ezek az eredmények igen ígéretesnek tűntek, s
ez motiválta, hogy Japán mellett Kínában és Dél-Koreában is, in vitro és
in vivo rendszerekben egyaránt, részletes feltáró farmakológiai
kutatómunka indult meg (McKenna és munkatársai, 2002).
A rendkívül
összetett és bonyolult farmakológiai vizsgálatok azt tanúsítják, hogy a
pecsétviaszgomba készítmények fogyasztása elősegíti a természetes
rákellenes anyagok, így az interferon és az interleukin I. és II. szintézisét.
Emellett a gombá-ban felhalmozódó beta-1,3-D-glukan és béta-1,6-D-glukan tumorképződést
gátló hatását is igazolták. Fenti anyagok, valamint a gomba immunrendszererősítő
hatása együttesen járul hozzá ahhoz, hogy az onkoterápiában történt eredményes
alkalmazásáról számolnak be.
A fentiek ellenére
ma még viszonylag alacsony azon publikációk száma,amelyek a Ganoderma készítmények
eredményes klinikai alkalmazásáról számolnak be. Ez elsősorban arra
vezethető vissza, hogy a rákos megbetegedésekkel kapcsolatos ismereteink
még sok tekintetben hiányosak, másrészt a kezelések rendszerint egyfajta összetett
terápiás rendszer részét képezik. A napvilágot látó publikációk azonban
biztatóak.
Daganatos betegek
(vese-, gyomor- és tüdőrákban szenvedők) esetében -klinikai
körülmények között - bizonyították a gombából készített extraktum alkalmazásának
előnyeit. A párhuzamosan végzett gomba és kemoterápiás, valamint az
önállóan alkalmazott kemoterápiás kezelés összehasonlítása alapján megállapították,
hogy a gombakivonattal kezelt betegek esetében az immunreakció viszonylag
gyorsan visszaállt a normális szintre. Egyébként a gomba immunrendszerre
gyakorolt kedvező hatását egészséges, többek között idősödő
személyek vizsgálata alapján külön is bizonyították (Liu, 1999). Az immunrendszer
normalizálódásának kö-szönhetően a pecsétviaszgomba alkalmazásának
hatására a sugárkezelés és a kémiai szerek mellékhatása csökkent és a
fehérvérsejt-szám változatlan maradt. Ezzel egyidejűleg a gombakezelés mellékhatást
nem okozott. A betegek étvágya és életereje javult. A gombával kezelt betegek
egyéb sérülései is a vártnál gyorsabban gyógyultak (Kupin, 1992).
Kiegészítő
kemoterápiás készítményként más vizsgálatokban is igazolták a gomba
kedvező
hatását. Eredményes volt például a leukémiában szenvedő betegek állapo-tának
javítására (Teow, 1995).
Újabb klinikai
vizsgálatokban a gombából nyert poliszacharidok kedvező hatását
állapították meg tüdőrákban szenvedő betegeken (Gao és munkatársai, 2003).
Vizsgálataik szerint a pecsétviaszgombából nyert poliszacharidok hatására a
beteg-séggel járó tünetek, így a láz, köhögési rohamok, gyengeségérzet, verejtékezés
ál-matlanság mintegy 43,8 - 84,4 %-os mértékben csökkent. Erősödött a
betegek im-munrendszere és megnőtt a sejtvédő mechanizmus aktivitása.
A rendelkezésre
álló - gyakorlati tapasztalatok és tudományos vizsgálatok alapján a pecsétviaszgomba
felhasználása rákos betegségben szenvedők kiegészítő terápiás
készítményeként az alábbi területeken érdemel megfontolást:
A) A pecsétviaszgomba készítmények alkalmazása
csökkentheti a kemo- és
radioterápiás
kezelések mellékhatásait, az azzal járó fáradtságot, étvágytalanságot,
hajhullást, a
csontvelő működésének gátlását, a fertőzések veszélyét.
B) A pecsétviaszgomba alkalmazása számos
megfigyelés alapján hozzájárulhat a
rákos betegségben
szenvedők életének meghosszabbításához, csökkentheti az áttétes daganatok
kialakulásának veszélyét.
C) A pecsétviaszgomba készítmény alkalmazása
javíthatja a rákos megbetegedés-ben szenvedők életminőségét, mivel
többek között csökkentheti a megbetegedéssel járó fájdalmakat és a
rosszullétet.
D) Táplálék-kiegészítőként alkalmazva a
gombából előállított termékek csökkent-hetik a rákos megbetegedések
kialakulásának rizikóját, vagy akár azok újbóli meg-jelenését. Ez arra a
mechanizmusra vezethető vissza, hogy a szervezet immun-rendszerének
erősítésével a szervezet rákellenes védekező rendszere is aktívabbá
válhat.
A legyengült
szervezet állapotának javítása
Klinikai
vizsgálatokban bizonyították, hogy a gomba-extraktum hatására a le-gyengült
(álmatlanságban, emlékezet-kiesésben, fáradékonyságban szenvedő)
37 beteg állapota
már 6 hét alatt jelentős, mérhető javulást mutatott (Yang és
Wang, 1996).
A gomba-extraktum
hatását magashegységi feltételek közé rendelt tibeti katonák esetében is
vizsgálták. Megállapították, hogy a tengerszint feletti magasság válto-zásából
(oxigén hiány, légnyomás csökkenés) adódó kellemetlen tünetek a gomba
alkalmazásával csökkentek. Amíg a kezeletlen csoportban a személyek 17-23 %-a
szenvedett fejfájástól és émelygéstől, addig ez az arány a kezelt
csoportban 5-11 %-ra csökkent (Human Institute of Pharmaceutical Industry,
1979).
Szexuális
rendellenességek kezelése
Kínában 60,
szexuális panaszokkal jelentkező férfi vizsgálata alapján megálla-pították,
hogy már egy hónappal a gombaspóra-kivonat alkalmazásátkövetően jelentős javulást
tapasztaltak, 14 beteg teljesen meggyógyult, 25-nél jelentős, 17-nél
elfogadható javulást mértek (Liu, 1999).
A
mellékhatásokról általában
A gomba alkalmazása
során különösebb mellékhatásra nem kell számítani.Tekin-tettel arra, hogy a
gomba jelentős immunstimuláló hatással rendelkezik, kerülni kell
immunszupresszív készítményekkel történő együttes alkalmazását. Ugyanígy
kerü-lendő olyan szerekkel való együttes alkalmazása, amelyek véraggregációt
gátló ha-tással rendelkeznek (pl. Aszpirin), mivel ebben az esetben összeadódó
hatásra lehet számítani (Shimizu és munkatársai, 1985).
Előfordulhatnak
egyéni reakciók is: igen ritkán a gomba felhasználása során
allergiás tünetek
jelentkezhetnek.
A
pecsétviaszgombából előállított termék sajátságai
Tradicionálisan a
pecsétviaszgomba kalapját és termőtestét, a teljes földfeletti részét
együttesen használják. Ebből szárítmányt, őrleményt, folyékony és
száraz extraktumot állítanak elő. A hagyományos termékek között olyan különlegességek-kel
is találkozhatunk, mint a gomba termőtestének extraktumát tartalmazó gyógy-ital,
bor-tonik, rizsbor, gyógykenyér. Természetesen ezekben a "házi" készítmé-nyekben
a biológiailag aktív anyagok tényleges jelenléte meglehetősen bizonytalan.
Nagyobb figyelmet
érdemelnek a korszerű, ellenőrzött körülmények között előállí-tott
termékek. Ezek száma ma már közel félszázra tehető. Sajnos
ezekminősége nem mindig azonos.
A gomba
termőtestébôl előállított "tradicionális" termékek
Évről évre
nő a pecsétviaszgombából előállított és forgalmazottkésztermékek
száma. Ezek többsége a hagyományos feldolgozási módot követi, azaz a gomba
teljes földfeletti részéből extraktumot, majd ebből végterméket állít
elő. Az eljárás lényege, hogy a betakarított gombát kis szeletekre
aprítják, majd két órán keresztül forralják. Ezt a műveletet még háromszor
ismétlik meg azért, hogy a lehető legtöbb hatóanyagot nyerjék ki
belőle. Az extraktumot alacsony hőmérsékleten és vákuum alatt
koncentrálják, majd korszerű porlasztva szárító berendezésekben porrá
alakítás után, kapszulázzák.
Spórakészítmények
A gomba
gyógyhatására vonatkozó ismeretek bővülésével párhuzamosan egyrészt
megjelentek a korszerűbb kiszerelési formák (kapszula, tabletta, drazsé, filter,
stan-dardizált extraktum, stb.), másrészt a biológiailag aktív anyagot legnagyobb
meny-nyiségben tartalmazó szerv, a spóra felhasználása került az
érdeklődés középpont-jába.
Érése során a
pecsétviaszgomba a levegőben a legkisebb légmozgással is könnyen
tovaszálló spórák millióit termeli. A spórák, ezek az apró szaporítószervek, éréskor
szinte ködszerűen, lebegve veszik körül a gomba termőtestét. Maga a
spóra szabad szemmel nem, csak erős nagyítású mikroszkópban látható,
alakjuk ovális, méretük rendkívül kicsi, hosszuk 8-12, szélességük 6-7 mm.
A spórát két kemény
spórafal, az úgynevezett sporoderma takarja. A spórák csírá-zása természetes
körülmények között rendkívül lassú és a csírázási százalék ala-csony.
Még optimális
csírázási feltételek között is legalább 24-48 órára van szükség
a csírázás, 72 óra
a gombafonalak megjelenéséhez és a csírázási százalék is
mindössze 3-15 %
körüli.
A gomba spórája,
mint a szaporítószervek általában, koncentráltan tartalmazza a biológiailag
aktív anyagokat. Tekintettel azonban arra, hogy a spórák fala többré-tegű
és rendkívül kemény. Valamilyen módon ezt a spórafalat fel kell törni, hogy az
értékes hatóanyagok a felhasználó szervezetében felszívódhassanak. A spórafal
feltörésére két hatékony módszer is ismeretes. Az egyszerűbb,
elsősorban fizikai eljáráson alapuló módszer, a spórafal mechanikus feltörése.
A gomba biológiai sajátosságainak megismerése vezetett a spóracsíráztatáson alapuló
biológiai spórafal feltörési eljárás kimunkálásához. Mindkét módszer alkalmas
arra, hogy a spórában felhalmozott biológiailag aktív anyagok az emberi
szervezet számára felvehetővé váljanak.
A világpiacon a
spóra többféle kiszerelési formájával is találkozhatunk.
Leggyakoribb a
filter, a kapszula, de szirup és olaj formájában is beszerezhető. A
termékek értékét a
bennük fellelhető spóratartalom alapján célszerű megítélni.
A spórakészítmények
felhasználásának előnye a gombatestből előállított termékek-kel
szemben az alábbiakban foglalható össze:
- A spóra a gomba
többi szervénél koncentráltabb formában tartalmazza a bioló-giailag aktív
anyagokat, amelyek közül egyébként több csak a spórában fordul elő (pl.
ganosporin sav).
- A spóra
garantáltan termesztésből származik, s így minősége stabil,
bizonyosan nem
tartalmaz az egészségünk számára ártalmas anyagokat.
- A termék
előállítása ellenőrzött üzemi körül-mények között folyik, ahol a
kiinduló és
végtermék minősége egyaránt ellenőrzött.
- A
spórakészítmények felhasználása egyszerű, a hatóanyagok felszívódása
garantált.
Irodalomjegyzék
1. Jakucs Erzsébet:
Gyógyító gombáink
2. Ikekawa, T.,
Nakanishi, M., Uehara, K. 1968. Anti-tumor action of some
Basidiomycetes, especially Phellinus linteus. Gann.
59:155-157.
3. McGuffin, M. és
Young, A.L. 2004. Permanent notification of new dietary
ingredients - A
ten-year review. Food and Drug Law Journal, 59(1): 229-244.
4. McKenna, D.J., Jones,
K. és Hughes, K. 2002. Botanical medicines. The desk
reference for major
herbal supplements. Harworth Herbal Press Inc. New York,
London, Oxford,
825-856.
5. Hikino, H. 1991.
Traditional remedies and modern assesment: The case of
ginseng. In
Wijesekera, R.O.B. (Ed), The Medicinal Plant Industry, Boca
Raton, CRC Press,
149-166.
6. Dharmananda, S.,
Chen, F.T. és Weissmann, G. 1986. Herbal foods in Asia:
Role in the
prevention and treatment of cardiovascular diseases. In Watson, R.
(Ed.) Nutrition and
Heart Disease. Vol II. Boca Raton, CrC Press, 91-239.
7. Gao, Y., Dai,
X., Chen, G., Ye, Jingxian és Zhoz, S. 2003. A randomized,
placebo-controlled,
multicenter study of Ganoderma lucidum. Mushrooms,
5(4): 92.
8. Human Institute
of Pharmaceutical Industry, 1979. A spot survey on the
prevention of acute
unadapted symptoms at plateau with Ganoderma. Chinese